életmód és mobil marketing. telefonos alkalmazások. ipari télikert - terasz. online pr-cikk. laptop szerviz budapest. weboptimalizálás

Nem gyárt több mobiltelefont a Microsoft

nokia android marketingMarketinghúzás, vagy valóban leáll a tömeggyártás?

Hivatalosan is bejelentette a Microsoft, hogy megválik „butatelefon” gyártó részlegétől, továbbá pedig átáll házi víztisztító berendezések gyártására - írja a hwsw.hu hírportál. A megjelent információk szerint okostelefon gyártó részlegét is értékesíti a cég, eladja a Foxconnak. A továbbiakban a HMD Global cég indíthatja újra a Nokia gyártását. Elvileg az eladás nem érinti konkrétan a Microsoft okostelefon forgalmazó részlegét, a marketinges szakemberek utaltak rá, hogy már nem sokáig küldhetünk Lumia telefonról SMS üzenetet okos vízszűrőnknek.

A cég marketing kommunikációját a szakemberek úgy értelmezik, hogy a Lumia kiadása lejár, de a Windows 10 mobil rendszer fejlesztése folytatódik. Mindeközben a Finnek visszaszerezték a kizárólagos jogokat a Nokia brend felett, és a jövőben okostelefonokat és butatelefonokat is gyártanak majd. Az új struktúra a következőképpen néz ki: a HMD felel majd a készülékek értékesítéséért, marketingjéért és disztribúciójáért, míg a FIH Mobile a gyártókapacitást és a komponenseket adja a kooperációhoz, ezzel kerekítve le a történetet.

Androidot kapnak a Nokiák

A várva várt bejelentés, hogy a finn gyártók Android rendszerrel szállítják majd az új Nokia készülékeket. A marketing szakemberek a szoftverváltástól az eladások tömeges emelkedését várják a jövőben, mivel a Microsoft rendszere nem volt túl népszerű az okostelefon vásárlók körében, sokan inkább vízfertőtlenítő készüléket vásároltak.

Tovább
Szólj hozzá!

A turisztikai piacon marketingel a Google

google mobil utazasA keresőcég az utazási irodák munkáját is elveheti?

Immár több éve fejleszti a Google azon szolgáltatásait, melyek segítik az utazókat szállást, éttermet, látnivalót találni a világ minden pontján. Kevéssé ismert tény, hogy a Pokémon Go alapját képező Ingress játé, az utazástervező alkalmazások tesztelésének egyik változata volt, hiszen a portálok létrehozását egy-egy városi látnivalóhoz kötötte a játék és elemezte a játékosok portálok (látnivalók) közötti mozgását, hiszen a helyi lakosok optimális utakon, a lehető legrövidebb időn belül járták be a nevezetes helyeket.

Most a Destinations világszerte megjelenik majd a mobilos és a webes keresőben. A Google Playben frissíthető Google Trips pedig a városon belül segíti a turistákat programot találni, eligazodni.

Google Destination néven jelent meg a keresőoldal legújabb, utazókat segítő applikációja. A Maps, Destination és a repülőjegy kereső alkalmazással már egyértelművé válik, hogy a keresőóriás az utazóirodák kiváltására törekszik – írta a hwsw.hu hírportál.

A Google a teljes utazási keresztmetszetet szeretné lefedni, amivel komoly marketingelőnyökre tehet szert. A keresőcég ajánl majd utazási ötleteket, úti célokat. Segít megtervezni az utazást, jegyet venni, tankolni. Lényeges szempont, hogy az applikációk segítségével foglalhatunk szállást, és az segít a városokon belüli séták megtervezésében is.

Az igazán nagy változás, mely marketingértékkel bír, hogy a Google keresőjéből is elvégezhetjük majd a jegy és szállásfoglalást, így a reklámok elhelyezését a keresőben nagyon jó áron értékesítheti a vállalat.

Tovább
Szólj hozzá!

A videók szerepe a mobilmarketingben

video marketingFolyamatosan nő a mobilnetezők száma és csökken a tv nézőké!

A 21. századi trendek azt mutatják, hogy a fiatalok többsége szívesen bújja az internetet, inkább onnan tölt le filmeket és tartalmat, a hagyományos tv műsorok közönsége lassan, de folyamatosan apad.

A Google analitikusai arra a következtetésre jutottak, hogy az internetes marketingstratégia kidolgozásakor egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetni a videó bejátszások készítésére, mert a tartalomfogyasztók szívesen nézik meg ezeket és egyre gyakrabban osztják meg a közösségi oldalakon.

A Youtube video csatorna megvétele is a Google marketingstratégiájának egyik fontos része volt. A legújabb felmérések szerint az online video megosztó vendégeinek több mint 50 százaléka valamilyen mobil eszközről, okostelefonról lép be. A tömeges reklámok megjelenítésének egy teljesen új változatát vezette be a keresőcég. A videokba beillesztett reklámokat a nézők átugorhatják, tehát nem érzik a kényszert a reklámmal kapcsolatban, csak egy lehetőségnek fogják fel.

A Google stratégiája, hogy személyre szabott reklámokat készít, melyeket nem kötelező a felhasználónak megnéznie, így csak a potenciális vásárlókat éri el a szükséges információ.

A videotartalmak másik marketing felhasználási módja, az áruismertetés. A vásárlók jelentős része szívesen látja videón, filmen is a kiválasztott árut, szolgáltatást, ezáltal teljesebb képet kap róla a vásárlás előtt.

Tovább
Szólj hozzá!

Ingyen roaming a mobiltelefonosoknak

 honlap tartalom marketing: sms küldés laptop mobil számítógépről - roaming weblap optimalizálás

eu roamingOrszágokon átívelő mobil marketing indulhat?

Az e-marketig egyik leghatékonyabb formája az okostelefonokat célzó mobilmarketing, ennek pedig egyik legjobb fegyvere, eszköze a tömeges SMS küldés. Az SMS kampányok eddig is könnyen célba érhettek, de az ingyenes roaming bevezetése még jobb lehetőségek előtt nyitja meg az utat.

Az Európai Unión belül már egy jó ideje próbálják egységes módon rendezni a mobiltelefon tarifákat és a tagállamok közötti kommunikációt. A legújabb hírek és információk szerint, a lobbik és kampányok nyomán körvonalazódni látszik egy megegyezés, mely a fair használatot igyekszik elérni.

A barangolás, más néven roaming szolgáltatás 2017 júliusától lesz ingyenes, az Európai Unióban működő szolgáltatók előfizetőinek, amennyiben az EU-n belül kezdeményeznek hívást, vagy küldenek SMS üzenetet. Jó hír az is, hogy ezentúl megszűnik a roamingban a fogadott hívás után felszámított percdíj is.

Az Európai Unió döntéshozó bizottsága a jelentős könnyítés mellett a mobiltelefon szolgáltatók érdekeit is szem előtt tartja és védi. Továbbra is érvényes az, hogy az előfizetőkért csak a hazai szolgáltatók versenyezhetnek. Marketing kampányt minden mobiltársaság csak a saját országában indíthat, ez vonatkozik a tömeges SMS küldés kampányra is - írja a 4G service online portál.

Tovább
Szólj hozzá!

Google újdonságok okostelefonra

google terkep szerkesztoVáltozik néhány Androidos alkalmazás

Több változás is történik a nyár folyamán a Google okostelefon szoftver platformján, az Androidon. A tervezők komolyan hozzányúlnak az applikációkat frissítő algoritmushoz, emellett okostelefonon is használható lesz a térképszerkesztő.

Frissítés gyorsabban

A mobiltelefonok már régóta nem csak az SMS küldésről szólnak, a készülékek funkcionalitását a letöltött applikációk határozzák meg. A marketingnek is könnyen bedőlnek az emberek, ezért lehetséges, hogy például a Pokémon Go lassan minden telefonban alapalkalmazás lesz. Az applikációk használhatóságát a folyamatos frissítések biztosítják. Ha tömegesen telepítettünk alkalmazásokat okostelefonunkra, akkor a napi frissítési mennyiség is jelentékenyen lassíthatja a telefonunkat, és ez bosszantó lehet. A Google bejelentette, hogy egy új algoritmus segítségével felére csökkentik a letöltendő adatmennyiséget, így sokkal gyorsabban és hatékonyabban frissíthetjük ezután alkalmazásainkat.

Hogyan legyünk térképészek?

Már okostelefonos felületről is szerkeszthető a Google Maps, ettől azt várják a készítők, hogy sokkal pontosabb lesz a térkép, több helyi nevezetesség kerül fel rá.

Meglepő fordulat a térkép szerkesztés újraindítása azok után, hogy a hackelt helyek számának növekedését követően a keresőóriás leállította a közösségi térképszerkesztést. A jövőben a szerkesztett térképet több szerkesztőnek is véleményeznie kell, mielőtt aktívvá válna az újonnan feltöltött hely, vagy bejelölt útszakasz.

Tovább
Szólj hozzá!

Többnyelvű SMS kampány

tomeges sms tobbnyelvuA tömeges SMS küldés az EU-ban is hatékony eszköz

A mobilmarketing kampány egy olyan, hatékony eszköz, mellyel a cégek, vállalatok, üzletek és szolgáltatók optimális módon tudják eljuttatni reklám üzeneteiket klienseikhez, vásárlóikhoz. Az Európai Unió alkotta közösségben a vállalkozások a szabad árukereskedelemnek köszönhetően bármelyik országban értékesíthetik portékájukat. Országtól függetlenül az SMS kampány a legolcsóbb és leghatékonyabb formája a marketingnek. A cégek horribilis összegeket takaríthatnak meg azzal, ha többnyelvű tömeges SMS üzenetekben indítják el mobilmarketing kampányukat az EU-s országokban.

Hogyan alkalmazzuk a többnyelvű SMS küldést?

A nyelvi akadályok leküzdésére többféle megoldás kínálkozik. A hagyományos üzenetküldés esetében több fordítóprogram is a rendelkezésünkre áll. Az SMS küldés esetén, a sikeres elérést is garantáló egyszerűség miatt a kliens oldali fordítás nem megoldható, az SMS adatbázis kialakításakor és a marketing kampány megtervezésekor kell ezeket az igényeket figyelembe venni.

Amennyiben a kampányban részvevő vásárlók, saját maguk iratkoznak fel a tömeges SMS küldésre, úgy a feliratkozási űrlaphoz tehetünk hozzá egy rubrikát, melyben megadhatják, hogy milyen nyelven szeretnének reklámüzeneteket kapni.

Amennyiben több országot szeretnénk lefedni üzeneteinkkel, használhatjuk az ország-specifikus nyelvválasztást, de végső esetben a többnyelvű rövid SMS üzenet lehet a célravezető.

Tovább
Szólj hozzá!

Hogyan tervezzük meg a mobilmarketing kampányt?

mobile marketingPlatformválasztással kezdődik a reklámozás

A mobilmarketing a kis- és középvállalatok egyik legjobb eszköze a széles körű reklámozásra. Az alapvető és költséghatékony tömeges SMS küldés kampány mellett, a mobil eszközök egyéb szolgáltatásait is igénybe vehetjük.

Az első, hogy a vállalkozásoknak meg kell határozniuk, és fel kell mérniük, hogy milyen eszközöket tudnak a legjobban hasznosítani az ügyfelekkel való kommunikációra.

Első lépések

A mobil marketing elindításakor sokan az SMS küldést és a reklám telefonhívásokra gondolnak, azonban az egyik legfontosabb lépés a vállalat, cég weboldalának mobilbaráttá alakítása, optimalizálás. A tömeges SMS kampányban elküldött honlapcímet nyilvánvalóan mobil eszközzel, okostelefonnal fogja megtekinteni a vásárló, ezért olyan weboldalt kell optimalizálni, ami tökéletesen megfelel erre a célra.

Tovább
Szólj hozzá!

Marketing morzsák az okostelefon applikációkról

mobil marketing lehetosegekMinden lépés a látogatók 20 százalékába kerülhet

A marketinges szakemberek egyöntetűen a tömeges SMS küldést jelölik meg a leghatékonyabb mobilmarketing eszközként. Az SMS kampány javára írják, hogy egy lépésben juttatja el az információkat, a reklámszövegeket a célközönséghez, a felhasználókhoz.

A legtöbb felmérés szerint, minden egyes lépés, amikor a felhasználónak valamilyen interakciót kell végeznie, lemorzsol bizonyos mennyiségű érdeklődőt. Ez a marketingjelenség leginkább az okostelefonos applikációk esetében érhető tetten. A programok installálásáig csak a felhasználók 75 százaléka jut el az App Marketből. Még rosszabb az arány, ahogyan tovább haladunk, mivel ezen felhasználóknak már csak a hatvan százaléka nyitja meg a programot, 45% iratkozik fel vagy jelentkezik be, az aktív használatig alig jut el a 30 százalék.

Tovább
Szólj hozzá!

Ki a legnépszerűbb futballista a Facebookon

facebook kedvenc futbalistakA labdarúgó Európa-bajnokság egy nagy marketing kampány

A futballmérkőzések a sportteljesítmények mellett a reklámbevételekről, a jegybevételekről, egyszóval a sikeres marketing hadjáratról szólnak. Az igazán népszerű labdarúgók, mint például David Beckham és Cristiano Ronaldo, nem is annyira a fizetésükből élnek, hanem a reklám kampányokért kapott óriási pénzekből.

A sikeres reklámszereplésre, a magas nézettségre akkor van lehetőség, ha egy futballista kellően népszerű. Éppen ezért nem mindegy, hogy egy-egy játékosnak hány kedvelője van a Facebookon.

A Facebook összesítése szerint a legkedveltebb futballista jelenleg Cristiano Ronaldo 112 millió kedvelővel. Az üldöző mezőny a következőképp alakul: Mesut Özil (30milió), Gareth Bale (26millió) és Andrés Iniesta (26millió).
A mobil marketing, ahogyan korábban már ítruk, az Európa-bajnokság kapcsán az applikációkat gyártók is igyekeznek kihasználni. A cégek és szolgáltatók mindenféle terméket megpróbálnak eladni a népszerű focisták arcával. Ilyenkor olyan dolgokat is szívesen megvesznek a szurkolók, amire valójában semmi szükségük sincs.

A Facebook összeállította a saját álomcsapatát a kedvelések alapján, ez látható a fényképen.

Tovább
Szólj hozzá!

Android applikációk a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokságra

uefa 2016 android appOkostelefonos marketing nélkül a futball sem az igazi?

A labdarúgó Európa-bajnokságból a szervezők és a résztvevők is igyekeznek minél több profitot kicsavarni. A rendezvény egész ideje alatt a marketing és a reklámbevételek játsszák majd a főszerepet. A profi labdarúgás már évtizedek óta nem a sportszenvedélyről, hanem a pénzről, a reklámkampány bevételeiről szól.

A nagyobb marketing reklámfelületek érdekében, és természetesen a hatásos tájékoztatásért, az UEFA több mobiltelefonos applikációt tett elérhetővé a Google App Market-jében. Jelenleg 4 ilyen programot tudunk telepíteni a telefonunkra, természetesen mindegyik applikáció kezdőképernyőjén a főszponzor reklám emblémája látható.

Mikor lesz a Magyar – Portugál meccs?

Talán a leghasznosabb applikáció az UEFA EURO 2016 Official App, amely segítségével egy helyen elérhetünk minden információt az Európa-bajnokság mérkőzéseiről és a csapatokról. Az app telepítésénél kiválaszthatjuk kedvenc országunkat és játékosunkat, ezután minden velük kapcsolatos eseményről értesítést kapunk az okostelefon rendszerén keresztül.

A programban átlátható módon van összerendezve minden fontos információ, a mérkőzések pontos menetrendje, és ha igaz, akkor például a Magyarország – Portugália meccs eredményeit is láthatjuk majd itt. A program kezdőképernyőjén olvashatjuk a 2016-os EB friss híreit, sajnos csak angol nyelven.

app uefa hirekÁlomcsapatom az EB-n

Az UEFA marketinges szakemberei nem felejtkeztek el a statisztikák és álomcsapat-játékok szerelmes megszállottjairól sem. Az applikációs boltból letölthető UEFA EURO 2016 Fantasy nevű okostelefon program segítségével megalkothatjuk az EB álomcsapatát, melyet a rendszer a mérkőzések után aktualizál az elért eredményeknek megfelelően. A futball statisztikák kedvelőinek kötelező letölteni ezt a programot innen.

Hogy utazzam az Európa-bajnokságra?

A rendezők és szervezők gondoltak azokra is, akik kiutaznak Franciaországba, hogy a helyszínen nézzék meg a labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzéseit. A stadionokról és a helyszínekről mindent megtudhatnak, ha letöltik és telepítik az UEFA EURO 2016 Fan Guide App-ot. Az okostelefonra készített program segítségével megtervezhetjük az eljutást a stadionhoz, megnézhetjük, hogy hol van még szabad szállás, és Párizs kulturális életéből is kaphatunk ízelítőt, hogy a meccsek közötti időt is hasznosan tölthessük el.

Tovább
Szólj hozzá!

Nyomtatott házzal reklámoznak Dubajban

dubaj 3d nyomtatott hazMire képes a 3d nyomtató

A marketingesek igyekeznek a legmeglepőbb dolgokkal ámulatba ejteni az embereket. A vásárlók figyelmének felkeltésére a legkülönösebb projekteket indítják el. Azt már megszokhattuk, hogy a Google marketing szakemberei különös és meglepő kampányokkal rukkolnak elő, most azonban nem nekik jutott eszükbe először, hogy 3d nyomtatón kinyomtassanak egy irodaépületet.

A dubaji háznyomtatás előtt már a legelképesztőbb dolgokat sikerült 3d nyomtató segítségével előállítani. Nyomtattak már drón alkatrészt, motorbiciklit, lőfegyvert és rakétamotort is.

A 250 négyzetméteres épületet a dubaji Museum of the Future vagyis a Jövő Múzeuma részére építették egy projekt keretében. A világ első épületét Kínában nyomtatták ki, azonban a dubaji épület kapott nagyobb marketing felületet és reklám visszhangot.

A nyomtatott épületet a 3 d nyomtató egy speciális cementkeverékből húzta föl rétegenként. A nyomtatás 140 ezer dollárba került és 17 napig tartott. Ez azt jelenti, hogy két hét alatt kb. 40 millió forintból felhúztak egy 250 négyzetméteres irodát.

A projekt célja az volt, hogy demonstrálják a 3d nyomtatási technológiában rejlő lehetőségeket és bemutassák, hogy milyen könnyen lehet hétköznapi dolgokat létrehozni a segítségével. A project az Egyesült Arab Emirátusnak a technológiai fejlődés iránti elkötelezettségét is hivatott bizonyítani.

Tovább
Szólj hozzá!

Google Spaces - terek, hely

google spaces terekVigyázat, jön a Google terek

Elindul a Google Spaces weben, Androidon és iOS-on. A projekt első leírása magyarul: „Kiscsoportos megosztás minden témában”. Az ötlet lehet jó is, bár még barátkozunk a felülettel, ami határozottan béta verziósnak tűnik, mivel a cikk megírásának pillanatában, a menüben a space szóközként szerepel, ami ebben a kontextusban nyilván nem helyes.

A Google Spaces (terek) használhatósága

A rendszer lényege, hogy egy téma megtárgyalására létrehozott terünkön linkeket, képeket, videókat és e-maileket oszthatunk meg egy szűkebb körrel, munkacsoporttal. Az általunk létrehozott „teret” (ezen a néven még marketing-elni kell) azok láthatják és kommentálhatják, akik bejelentkeznek a Google rendszerébe és megkapják a hozzáférési linket, tehát rendkívül egyszerű módon, félig zártan.

Miért jó ez nekem?

Felmerül a kérdés, hogy a Google+ nem alkalmas ezekre a feladatokra? Talán. Ebben a megosztási rendszerben, egy konkrét feladat elvégzéséhez lehet összegyűjteni az embereket, és az ide írt megosztások nem zavarják össze a Google vagy Facebook csoportok üzenő falát. Úgy tűnik, hogy a Google az iskolai, egyetemi házi feladat készítős csoportokat, tanulócsoportokat akarja meghódítani.

Nem elég a marketing

Az oldal reklámozása még nem terjed széles körben. Ennek oka valószínűleg az, hogy az oldalon és az Androidos applikációban is sok a hiba. Az Android rendszeren például a link megosztásánál egy üres képernyőt kapunk. Ha elkezdjük körbetapogatni, kiderül, hogy a felső részén található a megosztás és valószínűleg a „mégse” gomb, de ezeknek csak a körvonala jelenik meg érintéskor.

Tartalom megosztás. Az alkalmazás igazi előnyét abban látjuk, hogy bizonyos dolgokat úgy tudunk megbeszélni ismerőseinkkel, kommentálni és megosztani a témával kapcsolatos tartalmakat, hogy egyrészt nem kell kilépnünk a „terünkből”, másrészt nem szólnak bele illetéktelenek.

Kérdés, hogy az egyes terek linkjének megszerzésével nem trollkodnak-e majd.

A Google Spaces weboldalát itt találod.

Tovább
Szólj hozzá!

mobilmarketing - tömeges sms

A mobilmarketing blog létrejöttét az iparág hazai fejlődése ösztönözte 2010-ben. Akkoriban egyre többen láttak fantáziát a telefonos kommunikáció mobil ágazatában. Ma cégek sokasága használ mobilmarketing eszközöket. A blog célja az volt, hogy a magyarországi és külföldi példák, hírek közzétételével, azok véleményezésén keresztül minél többen ismerjék meg a mobilmarketinget, az online marketing eszköztárát. A MOBILMARKETING BLOG 2016-ban megújult és keresőmarketing célokat is szolgál. | Mobilmarketing példák | javaslatok | megoldások | érdekességek | életmód és mobil marketing. telefonos alkalmazások. ipari télikert - terasz. online pr-cikk. laptop szerviz budapest. weboptimalizálás | Mobil marketing módszer az SMS-kampány indítása. Aktuális téma: tömeges SMS-küldés mobiltelefonra. Okostelefon alkalmazások, hírek az online marketing világából - Tartalommarketing - Honlapoptimalizálás
süti beállítások módosítása